Olyan érzés, mintha sehol se lennénk (pontosan a köztes térben, ez a "Void"), és rétegek, mintázatok mozognának egymáshoz képest, nem is kizárólag 3 dimenzióban - egy egymásból is kitáguló és összeszűkülő térben. Nem a testemből származó érdes, nagyon kellemetlen érzés, térbeli forrás nélkül. Egy gondolat, hogy a történéseknek nem ez lenne az eredeti rendjük, még ezen a furcsa helyen sem, a rend megbomlott, és most elszabadul maga a legalapvetőbb elemi káosz. Látni nem is lehet semmit, csak egy teljesen összevissza szerkezetű teret érzek. És most mintha észrevette volna ez a hely, hogy én megérkeztem oda. Még azok a valamik is félnek talán tőlem, de én is tőlük - gondolok 1et, oké, hogy félünk 1mástól, de mi lenne, ha én kezdeményezném a barátságot. Elkezdünk kommunikálni, de nem szavakban. Kiderül, hogy az ijesztő káoszt az én megjelenésem okozta, az érdes térrel pedig immár "közösen" rezonálok az ottani minták, struktúrák, ütemek leképezésével. Érdes, mert a súrlódásra, diszkordiára, diszharmóniára, ütközésre stb. épül, és azon emberi érzelmekre, melyek hasonlóak ezen elvekhez. Ez itt mind én vagyok, magamról álmodom, ez az összes csak én vagyok mind, bármi is történjen. A barátaim ők azóta. :)
(Én tudom, miféle kontextusból vannak kiemelve e kiragadott részletek, de elég az)
Vki más írta, sima és érdes felületekről álmodott néha gyerekkorában, ahogy ezek harcoltak 1más ellen, és ő eközben nagyon kellemetlenül, kiszámít6atlan veszélyben, káoszban érezte magát. Én kíváncsibb voltam nála...
Update : NEM "sleep paralysis" volt, mert tudtam mozgatni a kezeim, nyakam, lábaim, forgolódtam is, de sehogy sem múlt el, sőt éjjel ébren konyhába kimentem vizet inni, és utána is ien volt a térérzékelésem.
Le7 hogy eltérítés volt, de ient nem állítok, mert még szubjektív bizonyítékom sincs rá.
